Házirend
ABAKUSZ APARTMAN HÁZIRENDJE
Kérjük figyelmesen olvassa el!
Kedves Vendégeink!
Mi azon fáradozunk, hogy ÖNÖK pihenésük ideje alatt jól érezhessék magukat náluk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy semmilyen körülmény ne zavarja nyugalmukat. Ha ezen törekvésünk ellenére bármi zavaró tényezőt észlelnek, amivel nincsenek megelégedve, kérjük, haladéktalanul forduljanak a tulajdonoshoz. A szálláshely és a berendezési tárgyak állagának, rendjének, tisztaságának fenntartása érdekében kérjük, tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amelyet saját otthonukban sem tennének.
Bejelentkezés / Kijelentkezés:
A szálláshely az érkezés napján 16.00 órától az elutazás napján délelőtt 10.00 óráig áll rendelkezésre. Korábbi érkezés és későbbi távozás előzetes egyeztetés alapján lehetséges, ingyenesen. A lefoglalt időpont idő előtti elutazása esetén szállásdíjat nem térítünk vissza. A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a Vendégek melyet a szállásadó előzetes bejelentés nélkül ellenőrizhet. A Vendégeink látogatót csak és kizárólag a tulajdonos tudtával, beleegyezésével fogadhatnak. A tulajdonos éjjel-nappal elérhető, érkezési - utazási időpontokban a helyszínen a kulcsokat átadja - átveszi, személyesen jelen van. Rugalmas kijelentkezés esetén a kulcsot az "ABAKUSZ" jelzésű kulcsot formáló ikonnal ellátott postaládába kell bedobni.
Fizetés:
Az előre nem kifizetett szállásdíjat és idegenforgalmi adót érkezéskor kell kifizetni. Fizetési módok: készpénz, Szép kártya (MKB, K&H, OTP). Az idegenforgalmi adót nem lehet Szép kártyával fizetni!
Parkoló használat:
A parkoló területén a mindenkori KRESZ szabályok vannak törvényben. A megengedett sebességhatár 5 km/h. A parkoló területén nem lehet a gépjárművön nagyobb szerelést, karbantartást végezni. Kisebb javítás, karbantartás megengedett mindaddig, míg a terület tisztasága nem veszélyeztetett. A parkolásból okozott kárt - az autóbeállóban vagy az épületben - a vendégnek meg kell térítenie.
Dohányzás:
A dohányzás és a nyílt láng használata az épületen belül szigorúan TILOS! Dohányozni csak a ház előtti közterületen lehet.
Szobák, berendezési tárgyak használata:
A szobák berendezését és felszerelését, beleértve a törölközőket, plédeket, ágyneműt stb. a házból kivinni tilos! Távozáskor a szobákat átnézzük és az esetleges károk okozása esetén, az ebből fakadó költségeket a vendéggel a helyszínen megtéríttetjük. A szobákba gyúlékony, robbanásveszélyes anyagot, közlekedési eszközöket (kerékpár, motor stb.) tilos bevinni, tárolni. A szobából való távozáskor kérjük győződjön meg, hogy klíma, villany lekapcsolva vannak, illetve a vízcsapok el vannak zárva. Az átadott szobakulcsok elvesztése esetén a Vendég haladéktalanul köteles szólni, illetve az ezzel járó költségeket megtéríteni (ajtó kinyitás, zárcsere stb.)
Étkezés:
Az apartmanok jól felszerelt konyhával rendelkeznek, ahol lehetőség van egyszerű ételek elkészítésére. A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat. Kérjük, a szobákban ne étkezzenek, ezt csak a konyhában és az étkezőben tegyék!
Takarítás:
A szobákat a Vendégek tisztán, kitakarítva veszik át, amennyiben probléma merül fel a tisztasággal jelezze a tulajdonosnál, utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni. Napi takarítási igényüket érkezéskor tudják jelezni, hosszabb tartózkodás esetén takarítunk és cseréljük az ágyneműt, törölközőket, mindezt ingyenesen. Háziállat az apartmanban nem tartózkodhat még felár ellenében sem!
Szemételhelyezés, kezelés:
A háztartási szemét gyűjtése a konyhában elhelyezett szemetesekben lehetséges, ha megtelt, akkor ürítése a nagy szeméttárolóba lehetséges, ami a parkolóban található. Újabb szemeteszsák a mosogató alatt, a kuka mellett található.
Szolgáltatások:
A Vendégek részére a parkoló, az internet, a klíma és a mosógép használata ingyenes. Kérésre a tulajdonos díjmentesen biztosítja a következőket: esernyő, varrókészlet, vasaló, vasalódeszka, cipőápoló készlet. Kérje az alábbi telefonszámon: +36203229384, vagy a 3-as kapukód megnyomásával közvetlenül is lehetséges.
Egyéb:
A Vendégek és a szomszédok nyugalmának biztosítása miatt, az apartmanokban és a szobákban 21.00 – 08.00 óra között tilos hangoskodni, zenélni vagy zenét hallgatni.
Felhívjuk figyelmét, hogy a szállásadónak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, parkolóban keletkezett sérülések stb.).
Az ottfelejtett tárgyakért felelősséget nem vállalunk és nem őrizzük.
A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a szállásról azonnal eltávolítja.
Jó pihenést, kellemes időtöltést kívánunk!